Réka & Balázs

Megjelenés: 2017-01-08

Balázs arra az elhatározásra jutott, hogy megkéri barátnőjének, Rékának a kezét. Úgy gondolta, hogy jó lenne ha meglenne örökítve az esemény. Én itt csatlakoztam a történethez. Hiszen Balázs felkért, hogy Én legyek az, aki lencsevégre kapja Őket.

Balázs és Réka szeretnek étterembe járni, így egyértelmű volt, hogy egy ilyen alkalommal teszi fel a nagy kérdést, ráadásul pont a 6. évfordulójukat ünnepelték! A szegedi Alabárdos étteremre esett a választás, ahol előzőleg megbeszéltünk mindent az egyik kedves hölgy felszolgálóval, aki aznap is jelen lesz. Kiválasztottuk, hogy hova üljenek Balázsék. Természetesen Én nem állhattam ott teljes felszerelésben, mert az ugye gyanús lett volna, ezért Én is foglaltam két helyet az Ő asztaluktól kicsit távolabb, magam és a feleségem részére.

Eljött a nagy nap….Megtörtént az évfordulós ajándékozás, majd egyszer csak Balázs felállt és ahogyan azt illik térdre ereszkedett és feltette élete egyik legfontosabb kérdését!

A válasz természetesen: IGEN!!!

Ezután rögtönöztünk egy kis fotózást az éttermen belül, majd mindenki elfogyasztotta a vacsoráját.
Ezután az étterem személyzete egy kedves gesztusként desszert különlegességekkel lepte meg Balázst és Rékát!

Nagyon örömteli esemény volt és nagyon örülök, hogy részt vehettünk rajta!

Ezúton is sok boldogságot kívánok Nektek!

És persze a képek sem maradhatnak el 🙂

 

esküvő fotózás szeged eljegyzés alabárdos esküvő fotózás szeged eljegyzés alabárdos esküvő fotózás szeged eljegyzés alabárdos esküvő fotózás szeged eljegyzés alabárdos esküvő fotózás szeged eljegyzés alabárdos esküvő fotózás szeged eljegyzés alabárdos esküvő fotózás szeged eljegyzés alabárdos esküvő fotózás szeged eljegyzés alabárdos esküvő fotózás szeged eljegyzés alabárdos esküvő fotózás szeged eljegyzés alabárdos esküvő fotózás szeged eljegyzés alabárdos esküvő fotózás szeged eljegyzés alabárdos esküvő fotózás szeged eljegyzés alabárdos esküvő fotózás szeged eljegyzés alabárdos esküvő fotózás szeged eljegyzés alabárdos esküvő fotózás szeged eljegyzés alabárdos esküvő fotózás szeged eljegyzés alabárdos esküvő fotózás szeged eljegyzés alabárdos esküvő fotózás szeged eljegyzés alabárdos esküvő fotózás szeged eljegyzés alabárdos esküvő fotózás szeged eljegyzés alabárdos esküvő fotózás szeged eljegyzés alabárdos